magyar telekom

"Ez már a bőrünkre megy!" - Beláthatatlan még a következő 10 év az ingatlanpiacon

2022 első negyedévében hivatalosan is elérte a 4 millió négyzetmétert a budapesti modern irodapiac! A régóta várt négymilliós határ áttörését egy széles körű visszaemlékezéssel ünnepeljük meg: egy négyrészes cikksorozatban mutatjuk be, hogy mi történt a hazai piac tanácsadóival, facility management szolgáltatóival és ingatlanfejlesztőivel a több mint 10 év leforgása alatt. Az első részben összefoglalt tanácsadói élmények után, következzen az FM szakma beszámolója! Így látjuk mi, így látjátok ti, a szakma, az elmúlt 1 millió négyzetmétert és a jövőt.

Tovább esik az OTP, csökkenéssel nyitott a BUX

Tovább esik az OTP, csökkenéssel nyitott a BUX

Felemás elmozdulással nyitottak az irányadó nyugati-európai indexek, a BUX közben eséssel kezdte a kereskedést, ami elsősorban az OTP számlájára írható a blue chipek közül ma reggel.

Emelkedtek az amerikai tőzsdék

Emelkedtek az amerikai tőzsdék

A hetekben főleg az orosz-ukrán háború és a magas inflációval kapcsolatos aggodalmak határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, ma a NATO főtitkára kijelentette Brüsszelben, hogy egy repüléstilalmi zóna kialakítása Ukrajna felett teljes körű háború kitöréséhez vezetne Oroszország és az észak-atlanti szövetség  között. A főtitkár a csúcstalálkozó után azt is elmondta, hogy a NATO vezetői megállapodtak abban, hogy továbbra is kell támogatni és továbbra is fogják támogatni Ukrajnát. Ami a tőzsdei folyamatokat illeti, ma kisebb eséseket láthatunk a vezető börzéknél, a BUX index a jegybank kamatemelése után ugyancsak lefordult, elsősorban az OTP-n keresztül adják a befektetők a magyar tőzsdét. A kereskedés végéhez közeledve még rosszabbra fordult a hangulat a magyar tőzsdén, miután Szijjártó Péter elmondta, hogy öt ország katonái jönnek Magyarországra a NATO-együttműködés keretében.

Jön a Magyar Telekom nagy napja - Nagy a tétje a közgyűlésnek

Jön a Magyar Telekom nagy napja - Nagy a tétje a közgyűlésnek

A Magyar Telekomnak hosszú idő után újra van osztalékpolitikája, de ezzel nem mindenki boldog. A vállalat egyik legnagyobb kisrészvényese, a HOLD Alapkezelő szerint a helyzet dühítő, mert valójában egy olyan javaslatot tett a Magyar Telekom az osztalékpolitikára, ami első felületes ránézésre olyan, mintha megfelelt volna a kérésüknek, de a Telekom menedzsmentje pont a lényeget nem hallotta meg. Az új osztalékpolitika ahhoz vezet, hogy a társaság várhatóan az elmúlt évtized legalacsonyabb eladósodottságát fogja elérni a következő években, mondta el a Portfolio-nak Móricz Dániel, az alapkezelő befektetési igazgatója és Cser Tamás, az alapkezelő vezető részvényportfólió-kezelője.

Mennyit keresnek a hazai nagyvállalatok vezetői? Itt vannak a friss számok

Mennyit keresnek a hazai nagyvállalatok vezetői? Itt vannak a friss számok

Százmilliós fizetéseket vihettek haza tavaly a Magyar Telekom és a Richter felsővezetői – szúrta ki a Forbes a közgyűlési előterjesztésekben megtalálható javadalmazási jelentésekből, amit törvény szerint már közzé kell tenniük a hazai tőzsdei vállalatoknak. Bemutatjuk, hogy a hazai blue chipeknél mennyit keresett tavaly a menedzsment, az igazgatósági tagok és a felügyelőbizottság.

Mínuszban zárt Amerika, kilőtt az olaj

Mínuszban zárt Amerika, kilőtt az olaj

A korábbi hetekben főleg az orosz-ukrán háború és a magas inflációval kapcsolatos aggodalmak miatt estek a tőzsdék, ehhez képest viszont már az látszik a globális piacokon, hogy elindult egy visszapattanás és a korábbi veszteségeket szépen kezdik ledolgozni a vezető indexek. Ezzel összhangban ma Európában is pozitív volt a nyitás, azonban kora délutánra elfogyott a lendület, és elkezdtek lefordulni a tőzsdék, majd egyre nagyobb mínuszok alakultak ki. Ezzel szemben a magyar tőzsdén alapvetően jó volt ma a hangulat, részben a Mol erős teljesítményének köszönhetően. Ami a tengerentúli piacot illeti, az amerikai indexek is mínuszban zártak, miközben az olaj árfolyama 5-6%-ot emelkedett.

Kifejezetten erősen kezdi napot a magyar tőzsde

Kifejezetten erősen kezdi napot a magyar tőzsde

Bár tegnap lemaradó volt a magyar tőzsde Európában, ma azonban a fordult a kocka és az élre ugrott a BUX a vezető indexek között. Az erős kezdés nagyrészt a Molnak köszönhető, hiszen az olajpapír szárnyalni kezdett azt követően, hogy rendkívüli osztalékra tett javaslatot a cég igazgatósága. Ezzel a Mol mind az árfolyamelmozdulás mértéke, mind pedig a forgalom szempontjából vezető szerephez jutott ma reggel a magyar tőzsdén.

Folytatódott a rali az amerikai tőzsdéken

Folytatódott a rali az amerikai tőzsdéken

Jó hangulatban telt a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a vezető indexek szinte kivétel nélkül jelentős plusza kerültek ma délután, ehhez képest azonban a magyar tőzsde lemaradónak számított, részben az MNB frissített inflációs előrejelzése és GDP-prognózisa miatt. Eközben az amerikai tőzsdéken pozitív mozgások látszanak, a befektetők látszólag gyorsan túltették magukat Jerome Powell tegnapi nyilatkozatán, amikor a jegybankelnök arról beszélt, hogy agresszívebb kamatemelések jöhetnek az infláció megfékezése miatt.

Jól megy a Molnak, jöhet a rendkívüli osztalék

Jól megy a Molnak, jöhet a rendkívüli osztalék

A Mol április 28-án tartja éves rendes közgyűlését, ahol a részvényesek többek között az osztalékról is szavaznak majd. A vállalat igazgatósága ma tartott ülést, ahol döntöttek arról, hogy az éves rendes közgyűlésnek azt a javaslatot teszik, hogy a Mol 241,93 milliárd forint osztalékot fizessen ki.

Alulteljesítő volt ma a magyar tőzsde

Alulteljesítő volt ma a magyar tőzsde

A mai nap folyamán gyakorlatilag végig jó hangulat uralkodott az európai tőzsdéken, ehhez képest azonban alulteljesítő volt a magyar piac, ami részben az MNB mai kamatdöntésének volt betudható. A 100 bázispontos alapkamat-emelés nem okozott meglepetést, azonban új inflációs és GDP prognózist is felállított a jegybanki stáb, mely szerint az idei inflációs várakozását jelentősen emelte, GDP várakozását pedig rontotta a jegybank, ez pedig negatívan hatott a befektetői hangulatra így végül csak mérsékelt, 0,2 százalékos emelkedéssel zárt a magyar tőzsde, miközben Európában 1-2 százalékos emelkedést lehetett látni indexek szintjén.

Lefordult a magyar tőzsde, esik az OTP és a Richter

Lefordult a magyar tőzsde, esik az OTP és a Richter

Elfogyott a lendület a magyar tőzsdén ma délután, mérsékelt esésben van jeleneg a BUX. Rossz a hangulat a magyar részvénypiacon, a blue chipek közül egyedül a Magyar Telekom árfolyama emelkedik.

Nagy forgalommal emelkedik az Opus

Nagy forgalommal emelkedik az Opus

Nagy forgalommal emelkedik ma az Opus árfolyama, folytatva a közel két hete tartó szárnyalását.

Megvan, hogy mennyi osztalékot fizet a Magyar Telekom, de a HOLD Alapkezelő szerint jóval többet kellene

Megvan, hogy mennyi osztalékot fizet a Magyar Telekom, de a HOLD Alapkezelő szerint jóval többet kellene

A Magyar Telekom áprilisban tartja éves rendes közgyűlését, melyhez kapcsolódó határozati javaslatokat közzétette a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Ebből kiderült, hogy mekkora osztalékot tervez fizetni a cég a 2021-es eredmény után, illetve mekkora mennyiségben vásárolna vissza részvényeket. Külön érdekesség azonban, hogy a HOLD Alapkezelő (mint részvényes), több javaslatot tett a napirendi pontokhoz, többek között jelentősen magasabb osztalékot javasoltak.

Felpattant az OTP és a Magyar Telekom

Felpattant az OTP és a Magyar Telekom

A kereskedés első szakaszában jó hangulat van a magyar tőzsdén, a blue chipek közül elsősorban az OTP és a Magyar Telekom teljesít jól.

Mínuszos lett a zárás az amerikai tőzsdén

Mínuszos lett a zárás az amerikai tőzsdén

Ma is elsősorban az ukrán hírekre figyelhetnek a befektetők, az oroszok ultimátumot intéztek a Mariupolban harcoló ukrán erők felé, amit azonban Ukrajna elutasított, így továbbra is folynak a heves összecsapások. A háború mellett több komoly kockázattal is kell számolniuk a befektetőknek, az amerikai jegybank kamatemelési ciklusba kezdett, a kínai gazdaság pedig a koronavírus újfenti, rohamos terjedése miatt akár jelentősen is lassulhat, illetve a globális ellátási láncban is lehetnek fennakadások. Az ázsiai tőzsdéken ma esést láthattunk, Európában kisebb pluszban telt a kereskedés, a magyar tőzsdén azonban több jó sztori is van, komoly pluszban van például a Waberer's és az Opus részvénye is. Az amerikai tőzsdéken kissé elromlott estére a hangulat, az irányadó indexek mérsékelt csökkenésekkel zártak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.